Adventi hangverseny


Képgaléria

Immáron nyolcadik alkalommal tartott hagyományőrző adventi hangversenyt a Mezőzombori Községi Kórus a vendéglátó Taktaharkányi Községi kórussal közösen Nagy Attila karnagy vezetésével december 17.-én. 
Dr. Szemán Ákos polgármester köszöntőjében elmondta, hogy a mai rohanó világban is oda kell figyelnünk egymásra és magunkra is. Ez az este ezt a célt szolgálja, hogy az emberek töltődjenek fel, és élvezzék az épp felcsendülő énekeket. Majd beszéde végén mindenkinek Áldott Karácsonyt és kellemes karácsonyi készülődést kívánt. Az est nagy részében a Taktaharkányi Községi Kórus és a Mezőzombori Községi Kórus egymást váltva illetve közösen adtak elő szent énekeket, versekkel fűszerezve.Elsőként Bárány Zoltánné előadásában A bánat és a remény virágja című saját versét hallhatta a közönség. A közös ének végén Bárány Zoltán A zsoltárok című kötetből Pákozdi Ferenc - Október 31. című versét szavalta el. A közösen előadott Mi Atyánk című ének után Túróczi Ignáczné; Orosz Franciska - Karácsony című versét adta elő. Az adventi hangverseny zárásaként pedig a nézőközönség a kórusokkal közösen énekelte el a Csendes éj című dalt. Ezt követően az est a  Nemzeti Összefogás Parkban folytatódott, ahol Bóni György saját versét szavalta el, végül dr. Szemán Ákos polgármester és Nagy Attila karnagy közösen gyújtották meg a község koszorúján a harmadik gyertyát.



 

 


 

Vissza a Főoldalra»


 











www.kormany.hu

www.delzemplen.hu

www.bukovenszki.hu

www.cirada.hu

www.notarmary.hu

www.classiczenekar.hu

© 2014-2017 Minden jog fenntartva! Me-NET Kft. Miskolc
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.