Archívum - 2015
Lakossági tájékoztató!
2015. december. 31.

2016 januári orvosi ügyeleti beosztás!»


Mindenki karácsonya, adventi gyertyagyújtások
2015. december 31.
A 2015. év utolsó hónapja bővelkedett programokban. Próbáltunk kedvezni kicsiknek és nagyoknak, figyelembe venni, hogy a hagyományoktól sem térjünk el és az előző évekhez képest valami új színt vigyünk a falu életébe! Utóbbit érthetjük szó szerint is, hisz nagyobb intézményeink új díszkivilágítást kaptak, melyek jelezték a karácsony közeledtét, fokozták az ünnepi hangulatot.

Az iskolával szembeni Nemzeti Összetartozás Parkban felállítottuk Taktaharkány karácsonyfáját, koszorút készítettünk, ahol négy vasárnapon át ünnepi műsor kíséretében gyújtottuk meg az adventi gyertyákat. További részletek»


Mindenki karácsonya! /Képek
2015. decembe r 13.
A képre kattintva további részletek is olvashatók!

Karácsonyi köszöntő!
2015. december 23.

Áldott, békés, boldog karácsonyi ünneplést kíván
Taktaharkány Nagyközség Önkormányzatának
Képviselő-testülete nevében
a település minden polgárának:

Dr. Szemán Ákos
polgármester


Adományosztás a Szociális Szolgáltató Központban
2015. december 30.

Szerencsi Járási Hivatal, Adventista Szeretetszolgálat Alapítvány (ADRA) , Hetednapi Adventista Egyház Szerencsi Gyülekezete, Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata.
A fent említett szervezetek, intézmények jóvoltából adományozott, ruhaosztás zajlott 2015.12.17.-én a Szociális Szolgáltató Központ épületében. A ruhaosztáson szociálisan rászoruló családok vehettek részt, ezzel a kezdeményezéssel is szeretett volna a helyi önkormányzat hozzájárulni a mélyszegénységben élők megsegítéséhez.


Adventi Hangverseny
2015. december 30.

Újabb támogatások az Önkormányzatnak!
2015. december. 29.

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 2015. december 18-i döntése alapján Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata 16.742.598 Ft rendkívüli önkormányzati költségvetési támogatást kapott. A miniszterek 2015-ben már a második rendkívüli támogatást biztosították az Önkormányzatnak, hiszen 2015 szeptember 24-én 12.000.000 Ft többlet támogatást már utaltak Taktaharkánynak.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Önkormányzat Konyhájának (Magtár u. 17.) felújítására 2015. december 12-én 39.326.097 Ft támogatást biztosított, melyből 2016 nyarán fog megújulni és válik modernebbé a Konyha. Ez az összeg az országban a legnagyobb, hiszen a rendelkezésre álló 1 milliárdos forrásból Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata kapta a legtöbb támogatást.


Lakossági tájékoztató!
2015. december. 22.

Dr. Kiss Gábor értesíti a betegeit, hogy 2015.12.23-án a rendelés délelőtt 7-11 óráig lesz!


Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés
2015. decembe r 19.

2016-ban a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést az ÉMRHK Kft. minden páratlan hét péntekén végzi. Az első gyűjtési nap 2016. január 22.


ADVENTI HANGVERSENY
2015. december 21.

Adventi hangversenyt hallhatott a közönség négy kórus részvételével, a Taktaharkányi Művelődési Házban 2015. december 20-án. A Mádi Községi Kórus, a Mezőzombori Községi Kórus, a Rátkai Hagyományőrző Népdalkör, és a házigazda Taktaharkányi Községi Kórus teremtett meghitt, karácsonyi hangulatot az előadott dalokkal, versekkel. A koncert záró akkordjaként a Csendes éj hangzott el a közönség és a kórusok együttes előadásában. Az ünnepi hangversenyt követve a helyi napközi ebédlőjében egy kis szeretetvendégség várta az előadókat, ahol dr. Szemán Ákos polgármester köszönetét fejezte ki a vendégkórusoknak, hogy ellátogattak településünkre, valamint méltatta vezetőjüket Nagy Attilát, hogy Taktaharkányban közel egy évtizede tartja össze a kis közösséget.


ADVENTI HANGVERSENY
2015. december 16.
A képre kattinva a további részletek is olvashatók!

Ünnepi Hangverseny
2015. december 14.

2015. december 20-án (vasárnap) 16:00-tól
Községi Kórusunk és meghívott vendégei tartanak
Ünnepi Hangversenyt a Művelődési házban.
Mindenkit sok szeretettel hívunk és várunk !


Meghívó
2015. december 16.


Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata
Képviselő-testületének munkaterv szerinti ülését 2015. december 21-én (hétfőn) 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermébe összehívom.

További részletek»

 


Szelektív Hulladék Összegyűjtése
2015. december 18.

Tisztelt Lakosság !

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a szelektív hulladék 2016. január 1-je helyett 2015. december 31-én kerül összegyűjtésre a településen !


Programok a Művelődési Házban /november-december/
2015. november 24.

Programok, és programváltozások a Taktaharkányi Művelődési Házban
2015. November-December

Programok:
- november 28. 18:00 Civilek bálja - batyusbál
- november 29. 17:00 - Nemzeti Összetartozás Park (iskolával szemben) - Adventi gyertyagyújtás
- VÁLTOZÁS ! December 4.! péntek ! A mikulás házhoz megy! (kérjük a csomagokat felcímkézve Szerdáig, azaz December 2.-ig leadni a Művelődési Házban!)
- December 6. 17:00 - Nemzeti Összetartozás Park (iskolával szemben) - Adventi gyertyagyújtás
- December 13. 15:00 Mindenki Karácsonya a Művelődési Házban. Karácsonyi vásárral egybekötött karácsonyi műsor!!
- December 20. vasárnap 15:00 A Községi Kórus Adventi Hangversenyt ad a helyi Művelődési Házban, majd 17:00-tól Adventi gyertyagyújtás a Nemzeti Összetartozás Parkban.
Minden kedves érdeklődőt, kikapcsolódni vágyót várunk sok szeretettel !


A múlt hét folyamán bővült a közvilágítás
2015. decembe r 14.





2015. december 10-én az áramszolgáltató három új lámpatestet szerelt fel, sötét sarkak világosabbá tétele céljából (Szabadság utca–Kazinczy utca sarka, Ady Endre utca első oszlopa, Magtár épület sarka). Emellett az áramszolgáltató kicserélte az összetört lámpatesteket.



Előkészületek a Mindenki Karácsonyára
2015. decembe r 9.

Már javában zajlanak az előkészületek, ünnepi dekorációk, a vásár standjainak felépítése stb, a Művelődési Házban, és annak udvarán !
Részletes program:

Sok szeretettel hívunk és várunk Mindenkit a 2015-ös év - "Mindenki Karácsonya" - ünnepi műsorra.
Időpont: 2015. december 13.
helyszín: Művelődési Ház
Kapunyitás: 14:00
Program:
T
ovábbi részletek»


Bursa Hungarica
2015. december 9.

Bursa Hungarica pályázat eredményei: További részletek»


Közmeghallgatás 2015. november 13.
2015. decembe r 9.

Dr. Szemán Ákos polgármester beszámolt a 2014-es választások óta eltelt időszak eredményeiről, majd ezt követően a megjelent lakosok tehették fel kérdéseiket,fogalmazhatták meg észrevételeiket.

Elmondja, hogy ezen időszak eredményeiről készült a Taktaharkányi Hírmondónak egy Külön száma, melynek címe, „Az első év”. Ennek a pontjait ismerteti az első napirendi pontban. Már ez az újság is egyike azoknak a változtatásoknak, melyet a Képviselő-testülettel a ciklus első évében megvalósítottak. A tervben a Taktaharkányi Hírmondó negyed évenként történő megjelenése szerepelt, de sikerült két havonta tartalommal megtölteni. További részletek»


Mozgókönyvtári szolgáltatás
2015. decembe r 9.

Értesítjük a község lakosságát, hogy településünkön lehetőség van, úgynevezett mozgókönyvtári szolgáltatás igénybevételére. Elsősorban a téli időszakban az időskorú, mozgásában korlátozott, beteg emberek, illetve kismamák részére nyújtott szolgáltatás lényege, hogy mindenkinek lehetősége nyíljon az olvasásra. A térítésmentes lehetőség keretében a 06-47/578-020 telefonszámon a könyvtárossal egyeztetve lehet könyvet/könyveket kérni, igényelni, melyet a könyvtáros a megbeszélt időpontban a település lakójához elszállít, majd a kölcsönzési határidő lejárta után elmegy érte és szükség szerint ki is cseréli.


Legyen elővigyázatos, ha valaki a katasztrófavédelemre hivatkozik!
2015. december 8.
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra lakossági bejelentés érkezett, miszerint egyes emberek a katasztrófavédelem munkatársaira hivatkozva, a gázüzemű készülékek gázcsatlakozóinak cseréjét ajánlják fel a gyanútlan áldozatoknak, azonban a szolgáltatást a piaci árnál jóval magasabb áron végzik el.
A megye területén tűzvédelmi ellenőrzésre csak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és helyi szerveinek ügyintézői jogosultak, akik minden esetben, egyenruhában, szolgálati igazolványuk felmutatását követően hajtják végre a szükséges ellenőrzéseket.
Az esetleges hiányosságok feltárását követően kollégáink semmilyen esetben nem foglalkoznak tűzvédelmi eszközök, berendezések, gázcsatlakozók értékesítésével, beszerelésével és készpénzt sem kérnek, vagy fogadnak el! A katasztrófavédelem nem áll szerződésben egyetlen olyan szolgáltatóval sem, akivel a fenti szolgáltatásokat végzi, végezteti!
Amennyiben az ellenőrzést végrehajtó személy önmagát előzetesen nem igazolja, kérjék tőle a szolgálati igazolvány felmutatását. Abban az esetben, ha az illető hatósági személyazonosságára, szervezeti állományba tartozására nézve kétség merülne fel, haladéktalanul értesítsék a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot a +36/46-502- 962-es telefonszámon.

Mikulás Taktaharkányban
2015. december 7.
Izgatottan várták a taktaharkányi gyerekek, hogy bekopogjon otthonukba teli zsákjával a Mikulás. A csomagokért versekkel, énekekkel, kis tejjel és kekszekkel kedveskedtek a Télapónak, aki előtt még hosszú út áll, hogy vasárnap reggelre minden gyermek arcára mosolyt tudjon csalni a csizmákban elhelyezett meglepetésekkel, hiszen péntek este közel 100 csomagot osztott ki.

Megújul a régi Pinceklub
2015. december 7.

A hajdan az iskola pinceklubjaként működő, jó ideje használaton kívül álló, és lepusztult állapotban lévő helyiség létjogosultsága hamarosan új értelmet nyer.
A munkálatok már folynak, a közfoglalkoztatás keretén belül teljes felújítás zajlik, amelynek végén egy kondicionáló terem áll majd iskolánk diákjainak, illetve az érdeklődőknek a rendelkezésére.


Civilek bálja
2015. december 7.

2015. november 28-án került megtartásra az első Civilek Bálja a Taktaharkányi Művelődési Házban, ahol a zenét a Classic Zenekar szolgáltatta. Örömünkre szolgált az igen nagy érdeklődés, amit mi sem bizonyít jobban, mint a bálozók több mintegy 120 fős létszáma.
A legaktívabb bálozók 4 óra körül fejezték be a táncot az első ilyen batyus bálon. Köszönjük mindenkinek a tombola felajánlásokat (a fődíjat dr. Szemán Ákos polgármester ajánlotta fel), melynek bevételét jótékony célra, az iskola konditermének felszerelésére fordítják.


2015 decemberi orvosi ügyeleti beosztás
2015. december 1.
2015. decemberi orvosi ügyeleti beosztás »

Adventi Gyertyagyújtás
2015. november 30.

2015. november 29-én, vasárnap 17:00-kor első alkalommal rendezett az Önkormányzat műsorral egybefűzött ünnepi adventi gyertyagyújtást. Fodorné Mészáros Klára református lelkész igei szolgálatában beszélt az Adventről, majd Rabócz Zsófia és Takács Orsolya énekelt karácsonyi népdalt, végül
dr. Szemán Ákos polgármester
köszönte meg a részt vevőknek a jelenlétet és méltatta az advent jelentőségét.

Ezt követően halk zene mellett került sor az első gyertya meggyújtására. A hideg időre való tekintettel a jelenlevőket forró teával kínálták a szervezők.


Szépkorúak bálja
2015. november 30.

2015. november 21-én, szombaton a Szépkorúak Klubja vacsorával egybekötött műsoros estje került megrendezésre a taktaharkányi Művelődési Házban. A bál folyamán fellépett Újvári Marika nótaénekes, a vendégeknek a zenét Pálinkás Lóránt szolgáltatta. Meghívott vendégek voltak a szerencsi Nyárutó Klub tagjai.


Taktaharkány-Hercegkút bajnoki mérkőzés
2015. november 30.

Megye III. bajnoki 13. forduló
2015.11.22.
Nézőszám: ~150 fő Eredmény: 2:2
Elérkeztünk a csapat első idényének feléhez. Ismét egy erős ellenfélre számítva kocogott a csapat a pályára. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű. További részletek»


Határozat kéknyelv betegségre vonatkozó megfigyelési zárlat megszüntetéséről !
2015. november 27.

Megfigyelési zárlat feloldása
Határozat első oldal_ második oldal.


Katasztrófavédelmi gyakorlat
2015. november 26

2015. november 12-én a frissen alakult 15 fős mentőcsoport 9 tagja vett részt egy katasztrófavédelmi gyakorlaton Tokajban, ahol több településsel együtt, szakértői irányítással oldottak meg különböző szimulált katasztrófahelyzetet.

Taktaharkány Nagyközség Önkormányzatának csapata az ünnepélyes megnyitó után a Tisza-parton szimulált „buzgár” megfékezésén munkálódott több település önkénteseivel karöltve. Homokzsákkal raktuk körbe, majd a vízügyi dolgozók a különböző gépek használatát mutatták be az összegyűlt országos katasztrófavédelmi vezetőknek.


Meghívó
2015. november 25


Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata
Képviselő-testületének munkaterv szerinti ülését 2015. november 30-án (hétfőn) 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermébe összehívom.
További részletek»

 


START MUNKAPROGRAM!
2015. november 24.

A Start Munkaprogram keretében szépen haladnak a munkálatok.
Az egykori GAMESZ udvar felújításának, rendbetételének újabb lépéseként elkészült az épülő fészer tetőszerkezete, illetve annak felcserepezése.

Pályázati fórum!
2015. november 24.

Pályázati fórum a település gazdasági társaságainak vezetőinek és egyéni vállalkozóinak részére

2015. november 19.-én 17:00-tól a helyi vállalkozók hallhattak tájékoztató előadást a 2016-os pályázatokkal kapcsolatban.

Az elmondottak alapján a legtöbb kiírás telephely bővítésre,és korszerűsítésére fog szólni.
A közel egy órás előadáson megtudhattuk hogyan kezdjünk neki és mire is figyeljünk oda, ha pályázni szeretnénk, illetve felhívták a jelenlévők figyelmét arra, hogy ne az utolsó pillanatban kezdjenek el kapkodni! Lassan itt az év vége, új erővel, új ötletekkel, új forrásokkal nyissuk a 2016-os évet!


Zemplén OVT (Olaszliszka) - Taktaharkány bajnoki mérkőzés
2015. november 19.

Zemplén OVT(Olaszliszka) – Taktaharkány)
Megye III. bajnoki 12. forduló /2015.11.14./
Nézőszám: ~40fő (ebből 10 Taktaharkányi)
Eredmény: 1:2

Beszámoló

Egy igazán nehéz mérkőzésnek néztünk elébe. Egyrészt ismerve a Zemplén OVT csapatát, igazán kemény dióra számíthattunk, hisz a Liszkai csapat, az eddig lejátszott tizenegy mérkőzéséből, még nem kapott ki az idényben, és döntetlent is csak három csapatnak sikerült ellenük elérni, illetve hazai pályán csak egyszer veszítettek pontot, a jelenleg első helyen álló Füzér csapata ellen még a 8. fordulóban – akiket mellesleg mi a szezon elején itthon legyőztünk.További részletek»


Meghívó
2015. november 16.

Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata
tisztelettel meghívja a
település gazdasági társaságainak vezetőt és egyéni vállalkozóit
a 2015. november 19-én (csütörtökön) 17.00 órától
a Művelődési Házban tartandó
pályázati fórumra,
melyen a hamarosan elérhetővé váló hazai és európai uniós finanszírozású
pályázatokról tartanak tájékoztatót a meghívott szakemberek.

Taktaharkány, 2015. november 16.

Dr. Szemán Ákos
polgármester

Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli ülése, 2015. november 13.
2015. november 16.

Taktaharkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete rendkívüli ülést tartott 2015. november 13-án, melynek fő napirendi pontja rendelettervezet megvitatása, illetve elfogadása volt a szociális célú tűzifa-támogatás helyi szabályairól. A Magyarország Kormánya által biztosított bő négymillió forintból a szociális tűzifa megrendelése megtörtént, ami a tervek szerint karácsonyig kiszállításra kerül az arra jogosultak számára – amennyiben időben megérkezik az erdészettől. A támogatási kérelem 2015. november 16-30. között nyújtható be.
Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2015. (XI. 4.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa-támogatás helyi szabályairól


Álláspályázat!
2015. november 13.

Taktaharkányi Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet munkaügyi ügyintéző munkakör betöltésére. További részeltek >>

ÉMÁSZ HÁLÓZATI KFT- ÉRTESÍTÉS!
2015. november 13..

Tisztelt Fogyasztónk!

Ezúton értesítjük Önöket arról, hogy a biztonságosabb villamosenergia ellátás érdekében 2015.12.2-án 10.00-14.00 között hálózatunkon felújítási karbantartási munkát végzünk.
A munkavégzés időtartama alatt , a villamosenergia szolgáltatást az Önök vételezési helyén szüneteltetni fogjuk.(A Coop áruház felőli oldalon lakók az érintettek.)
Biztonsági okokból ezúton hívjuk fel szíves figyelműket arra, hogy ha a munkálatokat a jelzett időpont előtt befejezzük, a hálózatot előzetes értesítés nélkül visszakapcsoljuk.
Megértésüket és türelmüket köszönjük.

Értesítő hivatalos levél letölthető»


MEGHÍVÓ!
2015. november 12..

Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli ülését – Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 43. §-a, valamint Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2015. (V. 19.) önkormányzati rendelet 3-4. §-ai alapján – 2015. november 13-án (pénteken) 15.30 órai kezdettel a Községháza tanácstermébe összehívom.

Napirendi javaslat:
Rendelettervezet a szociális célú tűzifa-támogatás helyi szabályairól
Egyebek
Taktaharkány, 2015. november 11.

Dr. Szemán Ákos
polgármester


MEGHÍVÓ!
2015. november 6.
Tisztelt Taktaharkányiak!
Taktaharkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
2015. november 13-án (pénteken) 17.00 órai kezdettel
KÖZMEGHALLGATÁST
tart a Művelődési Házban,
melyre tisztelettel meghívom a település lakosságát.
Dr. Szemán Ákos
polgármester

Taktaharkány-Ricse bajnoki mérkőzés
2015. november 12.

Taktaharkány - Ricse 3-0 Megye III. bajnoki 11. forduló 15.11.08.
Kapcsolódó videó: https://youtu.be/yDjXfdtWfVc
Nézőszám: ~120 fő

Végeredmény: 3-0
A hazai mérkőzésen ismét nem túl szurkolóbarát idő fogadta a pályára érkező csapatokat illetve a nézőket.
Majdnem akkora köd volt, mint a békéscsabai MB I-es meccsen, de itt legalább a kezdő körből mindkét kapu látszott -talán ezért is nem mozdult innen a játékvezető.
További részletek»


Égéstermék elvezetők - tájékoztatás
2015. november 12.
Égéstermék elvezetők (kémények) ellenőrzésével, tisztításával és műszaki felülvizsgálatával kapcsolatos tudnivalók.
A kémények megfelelő karbantartása, és időszakos felülvizsgálata mindenkinek érdeke. A családi ház tüzek időnként a nem megfelelő műszaki állapotú kémények miatt következnek be, továbbá az ellenőrzések, tisztítások elvégzése egyes esetekben megelőzheti a szénmonoxid mérgezéseket és biztosíthatja energiatakarékos, kevésbé környezetszennyező tüzelést.
Olyan égéstermék-elvezető berendezés (kémény) nem használható, amelynek falába B-F tűzvédelmi osztályba tartozó épületszerkezet (pl. faanyag) van beépítve, amelynek műszaki állapota nem megfelelő, amelynél a jogszabály szerinti vizsgálatot és tisztítást nem végezték el.
A kéményseprő-ipari közszolgáltatást kötelező igénybe venni!
További részletek»

A Tiszadobi Főcsatorna Kotrása
2015. november 10.

Bálatűz Taktaharkány Külterületén
2015. november 10.

Két szalmabálákból rakott kazal égett Taktaharkány külterületén. Az egymástól kétszáz méterre lévő, mintegy kétszázötven darab bálából álló kazlak oltásához a szerencsi és a miskolci hivatásos tűzoltókat, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot riasztották. Az egységek két vízsugárral és kéziszerszámokkal fékezték meg a tüzet, melynek során helyi munkagépek segítettek a kazlak megbontásában és az épségben lévő bálák eltávolításában. A még izzásban lévő szalma felügyelet melletti elégetéséről a tulajdonos gondoskodott. Az esettel kapcsolatban tűzvizsgálati eljárás indult.


Szerencs és Környékének Hivatali Szervezetfejlesztése az Esélyegyenlőség Tükrében
2015. november 9.

Szerencs Város Önkormányzata az Új Széchenyi Terv Államreform Operatív Program keretében vissza nem térintendő támogatásban részesült.
Jelen pályázati projekt megadja azt a lehetőséget Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata számára, hogy a jelenlegi esélyegyenlőségi programot járási szinten felülvizsgálva, olyan járási esélyteremtő programtervet fogadjon el, amely részben és egészben szolgálja a térségben élő esélyegyenlőségi célcsoport mindennapjait, számukra egységes megoldási lehetőségekkel szolgálhasson a járás egésze.
A projekt keretében, a fenti célok megvalósulása érdekében tartottak a taktaharkányi Községháza Tanácstermében ismeretterjesztő, tájékoztató rendezvényt 2015. október 20-án. Előadást tartott dr. Árvay László, a projektgazda képviseletében és Vámosi Aliz, a Türr István Képző és Kutató Intézet esélyegyenlőségi mentora.


Előtetővel bővült a Nagyközség Könyvtár épülete
2015. november 6.
10 év után előtetővel bővült a Nagyközségi Könyvtár épülete is. A munkálatokat szakember tervei alapján közfoglalkoztatottakkal sikerült végrehajtani. A jövő évben a teraszra való padok kihelyezésével szeretné Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata még barátságosabbá tenni a helyet, továbbá általános iskolások délutáni szabadtéri kézműves foglalkozásai is megvalósíthatók lesznek.

2015 novemberi orvosi ügyeleti beosztás
2015. november 5.
2015 novemberi orvosi ügyeleti beosztás »

Mindenszentek Taktaharkányban
2015. november 5.

Bajnoki fordulók beszámolói
2015. november 4.
Felső-Hegyköz Füzérkomlós - Taktaharkány 1:3 2015.11.01.
Kapcsolódó videó: https://youtu.be/2t3OXCkcWHg
Felső-Hegyköz Füzérkomlós – Taktaharkány
Megye III. bajnoki 10. forduló beszámoló
Végeredmény: 1:3
Nézőszám: ~20 fő További részletek»
Taktaharkány – Mikóháza
Megye III. bajnoki 9. forduló beszámoló
Nézőszám: ~120fő Végeredmény: 4:0

Nagyon kellett már egy ilyen mérkőzés, és most nem konkrétan a fölényes győzelemre, és a három pont itthon tartására gondolok, az csak a cukor a martinis pohár szélén. Végre csapatként játszottunk. -igaz ehhez kellett az ellenfél kissé passzív hozzáállása.
További részletek»


Határozat
2015. november 4.

Kéknyelv betegség előfordulásának megállapítása miatt Taktaharkány, Bekecs, Mád, Mezőzombor, Rátka, Legyesbénye, Prügy, Taktakenéz, Taktaszada, Tarcal Tiszalúc, Szerencs települések közigazgatási területén 2015. október 22-től, a kéknyelv betegségre fogékony állatokat (szarvasmarha,bivaly,juh,kecske) tartó gazdaságok estében megfigyelési zárlat kerül elrendelésre,melynek időtartama 30 nap.
Megfigyelési zárlat határozatának első oldala_ második oldala.


Damjanich utca belvíz 2015. október 20-án
2015. november 4.
 

A Damjanich utca egy részén belvíz következtében lehetetlenné vált a közlekedés.
A lakossági bejelentést követően a problémát Taktaharkány Nagyközség Önkormányzatának és a Bornex Közmű Kft.-nek köszönhetően sikerült rövid időn belül elhárítani.
A megoldást új áteresz beépítése jelentette.


Három új gépkocsit nyert Taktaharkány
2015. október 27.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter pályázatot írt ki 2015 áprilisában az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 21/2015. (IV. 17.) MvM rendeletével.
Ennek keretében Taktaharkányba három új gépkocsi került. Egy Opel Vivaro típusú, 9 személyes mikrobusz, melyet a Taktaharkányi Településüzemeltetési Nonprofit Kft. nyert, egy Suzuki Vitara, melyet a Taktaparti Önkormányzatok Központi Orvosi Ügyeleti Társulása nyert és egy másik Suzuki Vitara, melyet a Taktaharkányi Civilek Szövetsége nyert.
Mindhárom pályázatot dr. Szemán Ákos polgármester írta és intézte a járművek Taktaharkányba kerülésének ügyét. A három jármű összértéke meghaladja a 22 millió forintot.
Ugyanilyen pályázaton nyerte 2014-ben a Taktaharkányi Polgárőr Szervezet a szolgálati gépkocsit. Sajnos akkor sem az Önkormányzat, sem annak cége, vagy más civil szervezet nem pályázott, pedig már akkor is lehetőség lett volna akár ügyeleti gépkocsi, akár önkormányzati mikrobusz beszerzésére.

Október 23-i ünnepi megemlékezés
2015. október 26.

Október 23-án 18:00 órától telt házas falak között vette kezdetét községi ünnepségünk.
A Himnuszt követően dr. Szemán Ákos polgármester mondott ünnepi beszédet, melyet vastaps fogadott, majd Kovács Annamária olvasott fel egy verset. A Képviselő-testület 2015 szeptemberben megalkotott, a helyi kitüntetésekről szóló rendelete alapján a 2015. október 19-i testületi ülésen egyhangú szavazásokkal döntöttek az elismerésekről.

Pro Communitas Taktaharkány Díjat kapott Zurai Andrásné nyugalmazott védőnő az anya-, gyermek-, ifjúság-, család- és nővédelmi területen kifejtett munkásságának, valamint egészségmegőrző, egészségnevelő, felvilágosító tevékenyégének elismeréséül.

Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Elismerő Oklevelét kapta Bukovenszki Gábor világbajnok, kiemelkedő sportolói tevékenysége, valamint a sport és az egészséges életmód népszerűsítése érdekében kifejtett munkássága elismeréséül.

Polgármesteri Dicséretben részesült Bodnár Gusztávné nyugalmazott óvodai dajka a több évtizeden keresztül a gyermekek óvodai nevelését segítő tartósan magas színvonalú tevékenységéért, továbbá Polgármesteri Dicséretben részesült Lajcsák Albertné nyugalmazott tanító jövő nemzedékek nevelése terén tanúsított kiemelkedő pedagógusi tevékenységéért.

A díjakat dr. Szemán Ákos polgármester adta át, a díjazottakat minden esetben vastaps fogadta. Végül Szatmári Melinda iskolaigazgató adta át Lajcsák Albertné nyugalmazott tanítónak Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere által küldött Pedagógus Szolgálati Emlékérmet.

Ezt követően a Taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskola 7. osztályos tanulói emlékeztek műsorukkal az 1956-ban történtekre Visóczkiné Tóth Henrietta és Vámosi László felkészítésével. Az ünnepi dekorációt Szabó Mónikának köszönjük.

Az ünnepi műsor további részében a Taktaharkányi Népdalkör Bárány Zoltán vezetésével és a Taktaharkányi Községi Kórus Nagy Attila karnagy vezetésével tette még színesebbé a rendezvényt.

Az Ünnepi megemlékezésről készült képgaléria ide kattintva megtekinthető.


Meghívó
2015. október 22.

További részletek a képre kattintva

Meghívó
2015. október 22.

AVE Tájékoztatás
2015. október 22.
A településünkön az Észak-magyarországi Regionális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. látja el a kommunális hulladékszállítási feladatokat, a szolgáltató a következő lakossági tájékoztatást szeretné közzétenni:
A Tisztelt Ügyfelünk!
A banktól kapott tájékoztatás alapján a GIRO rendszerben történő rögzítés elhúzódása miatt, a csoportos beszedési megbízását az előzetesen küldött tájékoztató levelünkben leírtaktól eltérően, 2015. november 1-jét követően adhatja meg.
Kérjük, 2015. november 2. és 13. között pénzintézeténél szíveskedjen megtenni a szükséges intézkedést.

A november 13.-ig megadott megbízásokat rögzítjük, és a 2015. október 15-én lejáró fizetési határidejű számláinknál előreláthatólag november 30-ig kezdeményezzük a fizetendő összeg leemelését.
Azon ügyfeleink részére, akik a fenti időpontot követően (2015. november 13. után) adnak megbízást, fizetési felszólító kerül kiküldésre. A fizetendő összeget a felszólítóhoz mellékelt csekken fizetheti be, illetve banki átutalással is rendezheti.
Amennyiben mégis úgy dönt, hogy a továbbiakban nem kívánja igénybe venni a csoportos beszedési megbízás lehetőségét, úgy a III. negyedéves számlánkat szíveskedjen 2015. október 31-ig átutalással kiegyenlíteni.

Kérem szíves megértésüket.

Köszönettel: Kristófné Tóth Emese kapcsolattartó


Megye III. bajnoki 8. forduló beszámoló
2015. október 22.

Taktaszada – Taktaharkány
Végeredmény: 3:0

Nézőszám: ~110 fő (ebből 50-60 taktaharkányi)

Kissé keserű szájízzel fogok neki a beszámoló megírásának, mert sajnos a mérkőzés pont olyan sima volt a hazai csapat számára, mint amennyire azt az eredmény mutatja, ezért nem is fogom hosszúra nyújtani.
Az első félidőben egyértelmű szadai fölény mutatkozott, szép játékkal sokszor jutottak a kapunk előterébe, legtöbbször elég simán, ami mutatja, és gyakorta eladott labdákkal tudtak gyorsan, 2-3 passzból kapura rúgással befejezett támadást vezetni, bár ekkor még a védőink megbirkóztak a rájuk nehezedő nyomással.
A csatárunkat teljesen hatástalanítani tudták, a szélső középpályánk is rosszul működött, pedig jellemzően az előző mérkőzéseken mindig onnan tudtunk eredményesek lenni, fontos részei lettek volna tehát a támadások felépítésének.
Az első gól a 33. percben érkezett - őszintén szólva nem nagy meglepetésre- a kapunkba. Egy a felezővonalnál elvégzett bedobást követően, a szélen meginduló szadai csatár pontos beívelésére a védőjét lehagyó játékos tisztán pöccinthetett a kapuba, Bukszár (1) tehetetlen volt.
Nem sokkal később jött a második gól is, a félidő vége előtt 4 perccel, egy pontatlan passzt követően ismét Szadánál a labda, majd két szép és pontos passzt követően a kiugratott csatár, Turbucz Ákos (11) vette be Bukszár (1) kapuját, ismét teljesen tisztán, lágyan gurulva kerül a jobb sarokba a játékszer.
A félidő végén 2:0 az állás, a szünet után magabiztosan jöhetnek vissza a hazaiak, igazából az egész játékrészben veszélytelenek voltunk a kapujukra.
A pihenőt követően, a szadai csapat már az eredmény megtartásán fáradozott, hosszú kiugratásokkal próbálkoztak többnyire, de nem is volt miért hajtaniuk, biztos előnyben fociztak, a támadásaink megfékezésére összpontosítottak, -elég hatékonyan -, igaz nagy százalékban túlzó durvasággal léptek oda, nem véletlen az a 6 kiosztott (hivatalosan) sárga lap.
A szabálytalanságokból adódóan többször jutottunk ideális helyről pontrúgáshoz, de kapusuk mindig hárítani tudta a sorfal felett elrepülő lövéseket.
Igaz többet birtokoltuk a labdát, többször vezettünk támadást, és több helyzetünk is volt a meccs első feléhez képest ebben a félidőben, de semmit nem tudtunk gólra váltani... sőt!
A 70. perc környékén, egy a saját térfelünkön, kapkodva elvégzett szabadrúgásból az ellenfelet sikerült helyzetbe hozni, aki ki is használta az alkalmat, hogy a kapus messze kint állt, szépen ívelt a kapuba, ezzel beállítva a 3:0-s végeredményt.
Összességében a csapat a képességeihez képest gyengén teljesített, azonban Bodnár István (12) és a 46. percben beálló Petró Máté (2) teljesítményét ki lehet emelni, rajtuk végig érezhető volt az a mentalitás, ami most sokakból hiányzott, és amivel más eredményt is el lehetett volna érni ezen a „rangadón”.
A csapat külön kérésére itt is szeretnének minden őket elkísérő szurkolótól elnézést kérni a pályán nyújtott teljesítményükért!
Vasárnap (2015.10.25.) a 9. forduló keretein belül csapatunk Mikóházát fogadja 14:30-as kezdéssel, bár könnyebb mérkőzésnek ígérkezik, de minden szurkoló biztatására szükség lesz.
Hajrá Harkány!
-FD
Fazekas Péter, edző nyilatkozata:
„Értékelhetetlen teljesítmény, érthetetlen hozzáállás.
Attól a nagyjából 50 harkányi szurkolótól, akik elkísértek minket elnézést kérek a csapat nevében!”
Kapcsolódó videó: https://youtu.be/xJtQJR_uSHA
Kapcsolódó album: Kattints ide
További videókért, képekért és beszámolókért keress minket Facebook-on illetve YouTube-on is!
https://www.facebook.com/thsportegyesulet
https://www.youtube.com/channel/UCXTPnUXeE7VfppJrSRhZfXg


KÖZIGAZGATÁSI REFORM avagy ügyintézés helyben hatékonyan
2015. október 20.

A közigazgatás átfogó reformja keretében a kormány célja a szolgáltató közigazgatás megteremtése. Hatékony, gyors, egyszerű ügyintézés a lakóhelyhez közel, a járási hivatalokban, a kormányablakokban, valamint a kistelepüléseken települési ügysegédek útján.

A Kormányablak hálózat kiépítésének eredményeként 2015. január 30-án Szerencsen is megnyílt a kormányablak. A nyitáskor az ügyfelek több, mint 250 ügytípusban intézhették itt az ügyeiket. Mára ez a szám 420 fölé nőtt, és szinte napról napra bővül, év végére meg fogja közelíteni az ezret.

A kezdetekben jellemző heti 250-300 ügyfélszám, mára heti 450-500-ra nőtt.
Az ügytípusok bővülése főként a kormányablakban továbbítás céljából előterjeszthető beadványok körét érintette. A családtámogatási ellátások és szociális ellátások jogszabályi változásainak is köszönhetően, a továbbítás céljából előterjesztett beadványok száma a kezdeti heti 5-10-ről mára heti 60-80-ra nőtt. Ezekből a számokból is látszik, hogy az ügyfelek szeretik, ha a lakóhelyükhöz közel intézhetik ügyeiket.

További részletek»


Október 6. Megemlékezés
2015. október 15.

Október 6. Megemlékezés Apáczai Csere János Általános Iskola
2015. október 6-án Batthyány Lajos miniszterelnök és a 13 honvédtábornok: Aulich Lajos, Damjanich János, Knézich Károly, Lachner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagy-Sándor József, Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Vécsey Károly, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József és Lázár Vilmos kivégzésére emlékeztünk. Olyan hősök előtt tisztelegtünk, akik megértették a kor, 1848- 49, a pillanat feladatát és vállalták azt. Olyan magyar és más nemzetiségű férfiak halálát gyászoltuk, akik a magyar függetlenség ügye mellett a világszabadság eszméiért is küzdöttek. Aulich Lajos honvédtábornok, hadügyminiszter, aradi vértanú így fogalmaz: "Harcunk nem a nemzetiség, hanem a köz szabadságharca az abszolutizmus ellen. Győzelmeink elő diadalai a világszabadságnak." E közös végcélért küzdöttek, és életüket adták érte.

A Taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskola tanulói, megemlékező műsorukkal rótták le tiszteletüket nemzeti hőseink emléke előtt.


Állatok Világnapja az Apáczai Csere János Általános Iskolában
2015. október 14.

Az állatok világnapját 1931 óta ünnepelik minden esztendőben Szent Ferenc emléknapján, október 4-én. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja.
Ezen alkalomból Iskolánk diákjai lehetőséget kaptak arra, hogy kis kedvencüket, kedvenceiket megismertessék, iskolás társaikkal, barátaikkal.
A megemlékezés keretein belül „ Kisállat Kiállítás” került megrendezésre,ahol a helyezést elért kis kedvencek gazdiai oklevél formájában részesültek elismerésben.


Taktaharkány-Tarcal bajnoki mérkőzés
2015. október 14.

Szép napot sportbarátok!
Taktaharkány – Tarcal
Megye III. bajnoki 7. forduló
Végeredmény: 2:4
Nézőszám: ~170 fő
Kapcsolódó videó: https://youtu.be/VKY4IRUCVsI
Kapcsolódó album:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1503379993320631.1073741843.1456469171345047&type=3

Először is köszönet annak a 170 szurkolónak, aki a barátságtalan időjárás ellenére is jelenlétével tisztelte meg a csapatot, és biztatta őket!
Sajnos elérkezett az amitől tartottunk, most először nem sikerült a bajnokság során hazai pályán győzelemmel távozni a fiúknak. Tudtuk, hogy a tarcali keret jóval összeszokottabb, és tapasztaltabb csapat a miénknél, és nem kisebb tervekkel vágtak neki az idénynek, minthogy megszerezzék a bajnoki címet.Tovább»


Lomtalanítási tájékoztató 2015.10.20-21.
2015. október 14.

Kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy az alábbi lomtalanítási szabályok betartásával helyezzék ki az elszállítani kívánt lomokat:

  • A lomtalanítás az adott településen, településrészen a meghirdetett napon reggel 6-órától kezdődik és a napi útvonaltervben szereplő települések, utcák szedésének befejezéséig tart. A kikészített lomokat a szolgáltató a jelzett időpontban szállítja el, egy helyről csak egy alkalommal. A járművek az útvonalon CSAK EGYSZER haladnak végig, a később, az adott terület lomtalanítása után kirakott lom hulladékot a szolgáltató nem szállítja el.
  • A háztartásban keletkezett lomot az ingatlan előtti közút mellé, a forgalmat nem akadályozó módon kell kihelyezni a lomtalanítás reggelén, hogy a dolgozók és a célgépek könnyen meg tudják közelíteni, és a rakodás biztonságosan, és balesetmentesen, kézi erővel végezhető legyen. Az egyéb módon kihelyezett hulladék nem kerül elszállításra.
  • A lomtalanítás során az apróbb méretű lomokat kérjük zsákban, vagy dobozban kihelyezni a szétszóródás megelőzése érdekében. A nagy darabos, azaz a közszolgáltatás keretében rendszeresített gyűjtőedény méreteit meghaladó lom hulladékot is elszállítjuk, de a nagyméretű lomokat (pl. nagyobb ágy, szekrény, ülőgarnitúra) szétszedett állapotban kell kihelyezni, azért, hogy az kézi erővel könnyen mozgatható legyen.
  • A szolgáltató a lomtalanítás során nem végzi a kihelyezett hulladék szelekcióját, nem minősíti annak használhatóságát.

Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy a lomtalanítás során közterületre helyezett hulladék a közszolgáltató tulajdonát képezi, így annak a közszolgáltatón, vagy megbízottján kívül bárki más által történő elszállítása jogtalan eltulajdonításnak minősül!

A lom továbbra sem tartalmazhat:

  • háztartási hulladékot,
  • veszélyes anyagot tartalmazó fémhulladékokat, faforgácsot, oldószereket, szerves oldószereket, savakat, lúgokat, nehézfém tartalmú hulladékot, olajos rongyokat, fáradt olajat, olajszűrőket, fertőző hulladékokat (állati tetem, trágya), gyógyszereket, permetszereket és azok dobozait,
  • azbesztet tartalmazó hulladékokat,
  • éles-hegyes eszközöket (injekciós tűk, fecskendők, vágó-szúróeszközök),
  • építési törmeléket, épületbontásból származó hulladékot,
  • gumiköpenyt, autóbontásból származó hulladékot, autóroncsokat,
  • elektronikai hulladékot
  • zöldhulladékot.

Környezetünk megóvása érdekében köszönjük a lomtalanításban való segítő közreműködésüket!


2015 októberi orvosi ügyeleti beosztás
2015. október 09.
2015 októberi orvosi ügyeleti beosztás (Taktaharkány, Taktaszada, Tiszalúc)»

Taktaharkány-Taktaszada szennyvízberuházás záró rendezvény
2015. október 08.

2015. szeptember 30-án tartottuk a szennyvízelvezető rendszer és tisztító telep kialakításának záró rendezvényét, ahol először dr. Szemán Ákos Polgármester a projekt elindulásáról, majd végkimeneteléről kívánt szólni. Beszédében megköszönte azoknak az embereknek a munkáját, akik ezt a beruházást előkészítették, elkezdték. Major Gábor Zsolt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közműfejlesztési Főosztályvezetője örömét fejezte ki, hogy településünk is most már korszerű hálózattal rendelkezik. Bánné dr. Gál Boglárka a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke átadó beszédet mondott, majd a két kivitelező cégtől szólaltak fel. Turzó László a Mento Kft projektvezetője a csatornahálózat építéséről, míg Risóczki Attila az OMS környezetvédelmi Kft kivitelezési főmérnöke a tisztítótelep építéséről és működéséről adott tájékoztatást. Végül településünk Polgármestere és Filep András-Taktaszada Polgármestere vágták át közösen a szalagot.


Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közfoglalkoztatási kiállítás
2015. október 08.

2015. szeptember 25-26.-án a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közfoglalkoztatási kiállításon vettünk részt Miskolcon. A rendezvényen lehetőséget kaptak a települési önkormányzatok, hogy a kistérségi startmunka mintaprogramok keretein belül előállított termékeiket bemutassák, a jó gyakorlatokat egymással megismertessék és szorosabb együttműködési kapcsolatokat alakítsanak ki.
Taktaharkány Nagyközség Önkormányzatának kiállítási darabjai közé tartozott a helyben gyártott térkövek, a faluban termesztett zöldségek, különböző virágok, császárfa egy-egy darabja. Képekkel illusztráltuk a burgonyatermelés menetét, a földutak modernizálását, a fóliasátrainkat, parkosításokat és rendezvényeink sikerességét. Emellett lehetőségünk adódott saját kertészetünkben nevelt virág eladására. A Jézus Szíveként ismert szobanövény igen nagy érdeklődésre tett szert, melyet az is bizonyít, hogy a rossz idő ellenére az elvitt 5 ládából 4 elfogyott.
Reméljük jövőre is eljutunk és még több kiállítási darabbal tudunk előrukkolni!

 

Idősek Világnapja
2015. október 06.

2015 .október 1-én az Idősek Világnapját, Taktaharkányban is megtartottuk.
A rendezvény előkészületeit, a programokat és a jó kedvet a fotók hűen tükrözik.
dr. Szemán Ákos Polgármester Úr azon kívül, hogy elsőként köszöntötte a megjelenteket, egy kis meglepetéssel készült két aktív, időskorú részére.
Szászné Piroska Nénit a Szép korúak vezetőjét és Vincze Józsefet az Ezüstnyár Nyugdíjas Klub éltetőjét kitüntetésben részesítette.
Ezután a helyi óvoda Maci csoportjának tagjai mutatták be tehetségüket Nemes Sándorné felkészítésével. A gyerkőcök mosolyt csaltak az arcokra, viszonzásként tapssal köszönték meg műsorukat.
Karády István idősekhez szóló verseivel, gitárjátékával és énekével színesítette a programot, végül a Classic zenekar szolgáltatta a hangulatot. Aki kedvet érzett a mozgáshoz, az a nagyteremben táncolhatott, aki pedig megéhezett, azt a kisteremben a napközi által készített pogácsa, meggyes pite, fahéjas csiga és egy kis falatka várta.

Az Idősek Vilgánapjáról készített képgaléria ide kattintva megtekinthető!


Mád-Taktaharkány bajnoki mérkőzés
2015. október 06.

Mád ÖFI – Taktaharkány
Megye III. Bajnoki
Végeredmény: 0:2
Nézőszám: ~55fő (ebből kb. 35 taktaharkányi)
Örömmel számolok be a vasárnapi meccsről, ahol igazi "foci idő" fogadta a csapatot, és az őket elkísérő nagyjából 35 szurkolót a Mád szélén fekvő sporttelepen. Szélcsend és napsütés, jobbat kívánni sem lehetett volna így október elején. Újra idegenben játszottunk, és mint tudjuk eddig nem jöttünk ki túl kedvezően ezekből a párharcokból, szerencsére most sikerült szakítani ezzel a sorozattal
.Tovább»


Legeltetési Tilalom és Ebzárlat Elrendelése
2015. október 06.

Taktaharkány közigazgatási területére a 2015. október 7. és 2015. október 28. közötti időszakra legeltetési tilalom és ebzárlat kerül elrendelésre a következők szerint:
Ebzárlat
Tartási helyén minden kutyát és macskát elzárva, illetőleg a kutyákat megkötve úgy kell tartani, hogy azok más állattal vagy emberrel ne érintkezhessenek; zárt udvarban a kutyák elzárását vagy megkötését mellőzni lehet, ha azok onnan ki nem szökhetnek;
kutyát tartási helyéről csak pórázon vezetve es szájkosárral szabad kivinni;
a település területéről kizárólag érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező kutyát vagy macskát is csak a hatósági állatorvos kedvező eredményű vizsgálata után és engedélyével szabad kivinni.További részletek»


Taktaharkány és Taktaszada Szennyvízberuházás Átadó Ünnepség
2015. október 5.
 

Zöld hulladék szállítás!
2015. október 1.

A zöld hulladék szállítás Október 16-án még megtörténik Taktaharkányban. Október 2.-án is jönnek, amennyiben nem adnak a szállítók zöld hulladékzsákot, akkor 16-án bármilyen zsákban el fogják szállítani a hulladékot.

Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata
3922 Taktaharkány, Gépállomás u. 4.
Tel.: (47) 378-001
Fax: (47) 378-014


Taktaharkány_Bodrogolaszi bajnoki mérkőzés
2015. október 01.

Taktaharkány – Bodrogolaszi Megye III. Bajnoki mérkőzés
Végeredmény: 1:0
Nézőszám: ~150
Kapcsolódó összefoglaló: https://youtu.be/A0QQJmC7Khc
Csapatunk a tabella utolsó helyen álló együttesét, Bodrogolaszit fogadta.
Nagy nyomás volt a fiúkon, zsinórban két mérkőzésről pont nélkül jöttek haza, viszont ez újra egy hazai mérkőzés volt, ami mindig egy kis pluszt ad a hozzáálláshoz és valahogy a szerencsefaktorhoz is.
A kellemetlen időjárás ellenére is, viszonylag sokan jelentek meg a nézőtéren, pláne egy átlagos megye III-as mérkőzéshez képest, ahol 50-nél több ember már elégedettséget vált ki a rendezőkből.Tovább»


BURSA HUNGARICA PÁLYÁZAT 2016!
2015. október 1.

Pályázati kiírás
Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve ezennel kiírja a 2016. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot a 2015/2016. tanév második és a 2016/2017.tanév első félévére vonatkozóan.
Tovább»


ÁLLÁSPÁLYÁZAT!
2015. szeptember 28.

VÉDŐNŐI ELLÁTÁS!
2015. szeptember 24.

Nyitva tartás
Hétfő: Területi munkavégzés
Kedd: Iskolai tanácsadási nap 9:00-12:00- ig Méhnyakszűrés 13:00-tól
Szerda: Várandós tanácsadás 9:00- 11:00 (havi 1 alkalommal Gyermekgyógyász MSZSZ
9:00- 11:00 és Várandós MSZSZ 10:00- 11:00)
Területi munkavégzés Csütörtök: Csecsemő és Kisded tanácsadás 9:00-11:30 - ig
Területi munkavégzés Péntek: Területi munkavégzés Baba-Mama Klub (2 hetente)
További részletek»


TÁJHÁZ!
2015. szeptember 24.

Taktaharkány nagyközség történelme id. Juhász Károly kutatómunkája alapján 1211- ig vezethető vissza. A község legrégebben fennmaradt lakóépülete a Béke út 24. sz. alatt található, jelenleg Tájházként működik. További részletek»


BABA-MAMA Klub!
2015. szeptember 24.

2015.09.25-én 11 órai kezdettel,a Művelődési házban, újra BABA-MAMA Klub.
Ezen az alkalmon, egy elismert pszichológus látogat el hozzánk, Kerekes Péter személyében. A foglalkozás címe: Boldog mama Boldog baba. Többek között szó esik a hisztiről és az agresszív viselkedésről. Ezek kezelési lehetőségeiről. Szeretettel várunk mindenkit akit érdekel ez a téma. Kérdéseiket nyugodtan írják össze előre, és hozzák magukkal.


FOGÁSZAT!
2015. szeptember 24.
Dr. Nyíri-Szabó István Gábor tájékoztatja tisztelt betegeit, hogy a rendelés 2015.09.28.-án és 29.-én szünetel. Helyettesítés Tiszalúcon.

Cigánd- Taktaharkány mézkőzésről beszámoló!
2015. szeptember 24.

Sziasztok Szurkolótársak!
Cigánd II. - Taktaharkány Megye III. bajnoki mérkőzés beszámoló
Végeredmény 4-3. Nézőszám: ~70 fő (idegenbeli mérkőzés)
Nehezen találni ilyenkor szavakat, tudván a meccs végeredményét, és pláne a körülményeket és azt, hogy valójában egy megnyert mérkőzést sikerült elveszítenünk. De nézzük az eseményeket szépen sorjában. Tovább»


Györgytarló_Taktaharkány bajnoki mérkőzés!
2015. szeptember 24.

Szerdán a csapat az elmaradt bajnokit pótolja a Györgytarló SE ellen, idegenben. A buszra ismét várjuk a szurkolók jelentkezését, a részvételi díj 500Ft/fő. (kb. 20-25 férőhely) Gyülekező: 13:15; Indulás: 13:30 a vasútállomásról! Aki szeretne jönni Fazekas Pétert keresse (https://www.facebook.com/peter.fazekas.902), vagy írjon az oldalnak üzenetet.

Györgytarló - Taktaharkány Megye III. bajnoki mérkőzés
Helyszín: Györgytarlói sportpálya Kezdés: 16:00
Hajrá Harkány!


MEGHÍVÓ!
2015. szeptember 23.

Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének soron következő ülését – Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 43. §-a, valamint Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2015. (V. 19.) önkormányzati rendelet 3-4. §-ai alapján – 2015. szeptember 28-án (hétfőn) 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermébe összehívom. Napirendi javaslat:
További részletek»


Közfoglalkoztatási kiállítás Miskolcon 2015. szeptember 25-26!
2015. szeptember 18.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal és Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Munkaügyi Központ közreműködésével „Közfoglalkoztatási Kiállítást” rendez 2015. szeptember 25-26-án Miskolcon.
A rendezvény keretében lehetőség nyílik a közfoglalkoztatók, települési önkormányzatok számára, hogy bemutassák a kiállítás látogatóinak a kistérségi startmunka mintaprogramokban elért eredményeiket, előállított termékeiket valamint kicseréljék tapasztalataikat, bemutassák a jó gyakorlatokat.
Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata többek között a megtermelt mezőgazdasági növényeket (zöldséget, virágot stb.) és a helyszín be nem mutatható eredményekről fotókat állít ki.

Magyar népmese napja!
2015. szeptember 18.

Szeptember 30. A magyar népmese napja – Benedek Elek születésnapja

A népmese napját első ízben 2005. szeptember 30-án rendezték meg. A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.
Szeptember 28-án a Taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskolában kerül az alsó tagozatos gyerekek, játékos vetélkedők kíséretében ünnepelnek majd.


Idősek világnapja !
2015. szeptember 18.

Idősek világnapja Október 1. Csütörtök Művelődési Ház 17:00

Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata hagyományteremtő szándékkal az idősek világnapja alkalmából egy kis műsorral és vendéglátással kedveskedik a 65 év feletti lakosainknak. A műsorban fellépnek a helyi óvodások, Karády István prózai és zenés előadással, valamint a Classsic zenekar. A rendezvény mellett az Önkormányzat a világnap alkalmából 2000 Ft-os vásárlási utalványt biztosít az idősek számára.


Beszámoló a Taktaharkány - Fűzér, Taktaharkány_kovácsvágás mézkőzésekről!
2015. szeptember 18

Sziasztok Szurkolótársak!
Beszámoló a Füzér elleni, első mérkőzésről
Szép Napot Sportbarátok! A beígért beszámolókkal, fotókkal jelentkezünk most! Szerdára meg lesz a felvétel is, lehetőség szerint még aznap felkerül a legnagyobb videómegosztó portálra a meccs mozgóképes emlékőre is, a Facebook-ra csak a meccs "highlight"-jait postoljuk majd. Taktaharkány - Füzér megye III. bajnoki mérkőzés
Eredmény: 2 - 1
Nézőszám:~300 fő
Kissé szeles, ám napos idő. Tovább»


SZURKOLJUNK EGYÜTT!
2015. szeptember 11.

Taktaharkány - Kovácsvágás
megyei III. labdarúgó mérkőzés
2015. szeptember 13. kezdés: 16:30
Belépő: felnőtt 300 Ft, diák/nyugdíjas 150 Ft
A félidőben tizenegyes rúgó verseny.
Hajrá HARKÁNY!


Piroska és a Farkas zenés mesejáték
2015. szeptember 11.

A Pódium Színház bemutatja PIROSKA ÉS A FARKAS zenés mesejáték.
2015. szeptember 21. 17.00 óra Taktaharkány, Művelődési Ház


Lakossági fórum: 2015. szeptember 4.
2015. szeptember 11.
 

SZURKOLJUNK EGYÜTT!
2015. szeptember 2.

Taktaharkány - Fűzér
megyei III. labdarúgó mérkőzés
2015. szeptember 6. kezdés: 16:30
Belépő: felnőtt 300 Ft, diák/nyugdíjas 150 Ft
A félidőben tizenegyes rúgó verseny.
Hajrá HARKÁNY!


Óvodai álláspályázat!
2015. szeptember 4.

Szivárvány Napköziotthonos Óvoda - Taktaharkány a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Taktaharkány , Megyaszói u.1/a. óvodapedagógus munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozott idejű 2016.08.31. –ig tartó közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege:Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 3922 Taktaharkány, Megyaszói u. 1/a . A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Óvodapedagógusi feladatok ellátása.
További részletek: https://kozigallas.gov.hu/pages/jobviewer.aspx?ID=elva3ih7c5


Tánc az életünk - XV. Jubileumi előadás
2015. augusztus 27.

Lakossági tájékoztató!
2015. augusztus 26.

Dr. Hronszky Regina az Egyenlő Bánásmód Hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Referense 2015. szeptember 16. napján, szerdán ESÉLYEGYENLŐSÉGI FOGADÓÓRÁT tart a Szerencsi Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácstermében (Szerencs, Rákóczi u. 89. szám alatt), 12.30 órai kezdettel.


Meghívó lakossági fórumra!
2015. augusztus 26.

Meghívók!
2015. augusztus17.
Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata és a Taktaharkányi Modern Tánccsoport tisztelettel meghívja a lakosságot
2015. augusztus 19-én 20:00 órától
"Tánc az életünk"
című 15 éves jubileumi előadásra a Rendezvényparkba!
Az előadást követően kb. 22:00 órától tűzijáték.

Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata
tisztelettel meghívja a lakosságot
2015. augusztus 20-án
az államalapítás ünnepe alkalmából tartandó programokra:
8:30 - Református, római katolikus, görög katolikus
ökumenikus istentisztelet a Római Katolikus Templomban.

Kenyérszentelés a 3 történelmi egyház közreműködésével
9:30 - Koszorúzás az Szent István-szobornál
Az ünnepi műsorban közreműködik a
Taktaharkányi Népdalkör Bárány Zoltán vezetésével
10:00 - Futballmérkőzés a sportpályán
Taktaharkány – Tiszalúc
12:00 - Kispályás labdarúgó bajnokság
Férfi és női csapatok részvételével


Lakossági tájékoztató!
2015. augusztus 04.

Tisztelt Taktaharkányiak!

Értesítjük a község lakosságát, hogy
Dr. Kiss Gábor 2015. 08. 10. napjától (hétfő)
a
Gépállomás u. 5. szám (Egészségház) alá költözik
.
A rendelési idő változatlan marad.


Lakossági tájékoztató!
2015. július 15.

Értesítjük a lakosságot, hogy önkormányzati rendelet alapján a Polgármesteri Hivatalban 2015. július 20. napjától 2015. augusztus 23. napjáig igazgatási szünet lesz.
Ez idő alatt a dolgozók csökkentett létszámmal látják el feladataikat.


Lakossági tájékoztató!
2015. június 29.

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2015. július 1-jén (szerda) a Polgármesteri Hivatal zárva tart, az ügyfélfogadás szünetel!


Lakossági tájékoztató!
2015. június 22.

Dr. Nyíri-Szabó István Gábor fogorvos tájékoztatja tisztelt betegeit, hogy 2015. július 06 - 2015. július 10. között a rendelés szünetel. Helyettes fogorvos Tiszalúcon: dr. Timkó Éva


Falunap
2015. június 11.

További programok, részletek a képre kattintva

Álláspályázat:vezető gondozó munkakör
2015. június 08.

A Szociális Szolgáltató Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992.évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Szociális Szolgáltató Központ Idősek nappali ellátása vezető gondozó munkakör betöltésére. További részletek»


Lakossági tájékoztató!
2015. május 22.

Dr. Nyíri-Szabó István Gábor fogorvos
tájékoztatja tisztelt betegeit, hogy
2015. május 26-án (kedden) a rendelés szünetel.
Helyettesítés Tiszalúcon 7.00 - 11.00-ig.
Legközelebbi rendelés 2015. május 27. (szerda) 13.00-tól.


MEGHÍVÓ KÖZMEGHALLGATÁSRA!
2015. május 20.

Taktaharkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
2015. május 29-én (pénteken) 17.00 órai kezdettel
közmeghallgatást tart a Művelődési Házban.
Minden érdeklődő lakost szeretettel várunk!


Tájékoztatás kereskedők részére!
2015. május 18.

KERESKEDŐK RÉSZÉRE TÁJÉKOZTATÁS A VASÁRNAPI ZÁRVATARTÁSRÓL
Tájékozatjuk a Taktaharkány Nagyközség közigazgatási területén kereskedelmi tevékenységet folytatókat, hogy 2015.05.09. napján hatályba lépett a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény módosítása.
1. A törvény hatálya
1. § (1) E törvény hatálya – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kiskereskedelmi tevékenységre terjed ki, függetlenül attól, hogy e tevékenységet állandó jelleggel vagy esetenként, állandó vagy időszakonként változó helyszínen folytatják. Tovább»


Meghívó!
2015. május 14.

Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének soron következő ülését – Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 43. §-a, valamint Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2014. (VII. 3.) önkormányzati rendelet 15-17. §-ai alapján – 2015. május 18-án (hétfőn) 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermébe összehívom. Napirendi javaslat:
További részletek»


Meghívó!
2015. május 6.

Meghívó! Vujity Tvrtko Taktaharkányban.
2015. május 6.


Lakossági tájékoztató!
2015. április 28.

Dr. Nyíri-Szabó István Gábor fogorvos tájékoztatja tisztelt betegeit, hogy 2015. április 30-án a rendelés szünetel.
Fogorvosi ügyelet Tiszalúcon érhető el.


Lomtalanítás
2015. április 27.

A Tiszabábolna Közszolgáltató Kft. 2015. május 5-én (kedden) és 6-án (szerdán), a szemétszállításnak megfelelő napon lomtalanítást végez Taktaharkányban.

A szolgáltató kéri, hogy a szállítás napján 6 órára az elszállításra tervezett lomot szíveskedjenek az ingatlan elé kipakolni.

Lomtalanítás keretében közterületre nem helyezhető ki:

a) építési és bontási hulladék,
b) gumiabroncs hulladék,
c) gépjármű roncs, vagy termékként tovább nem használható jármű,
d) az ipari, mezőgazdasági vagy szolgáltatási tevékenység során képződött hulladék,
e) veszélyes hulladék,
f) háztartásokban keletkező vegyes hulladék,
g) kerti hulladék.

Az elszállítandó lomhulladékot a közterületen úgy kell elhelyezni, hogy az a jármű és gyalogos forgalmat ne akadályozza, a gyűjtő-szállító eszköz által jól megközelíthető legyen, a zöld területet és a növényzetet ne károsítsa, és ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.

A kihelyezett lomhulladékot megbolygatni, szétszedni tilos, azt kizárólag a közszolgáltató szállíthatja el.


Meghívó!
2015. április 22.

Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének soron következő ülését – Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 43. §-a, valamint Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2014. (VII. 3.) önkormányzati rendelet 15-17. §-ai alapján – 2015. április 28-án 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermébe összehívom.Napirendi javaslat:
További részletek»


Lakossági tájékoztató!
2015. április 22.

Dr. Szikszai Elek Sándor háziorvos értesíti betegeit, hogy 2015.04.28-án (kedden) a rendelés 7.00-11.00 óráig lesz megtartva. 2015.04.29 - 2015.05.04. között szabadság miatt a rendelés szünetel! Helyettes háziorvos: Dr. Kiss Gábor László


Meghívó!
2015. április 17..

"Kiscsillag" Születik


2015. április 21-én (kedd) a Szabolcs Cinema jóvoltából helybe jön a mozi!
14:00 Végre otthon 3D
jegy: 900 Ft
Mindenkit sok szeretettel hívunk és várunk, legyünk minél többen!


MAJÁLIS - I. TAKTAHARKÁNYI PÁLINKAMUSTRA!
2015. április 17.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt 2015. május 1-jén főzőversennyel egybekötött majálisra.
Helyszín: Rendezvénypark Részletes program a plakáton >>


Versenykiírás

A verseny helyszíne: Taktaharkány, Gépállomás u. 4. (Polgármesteri Hivatal Tanácsterem)
A verseny célja:
- Házi fogyasztásra főzetett pálinkák megmérettetése
- A minőségi pálinka kulturált fogyasztása, mint hungarikum népszerűsítése
Nevezési feltételek: A nevezett ital mindenféle paraméterekben meg kell, hogy feleljen a törvényi szabályzatban előírtaknak
A nevezett pálinka minták leadhatók a Taktaharkányi Művelődési Házba minden nap 8 órától 16 óráig.
Nevezési határidő: 2015. április 27.
Az üvegen címkével fel kell tüntetni a nevezettnek:
- nevet
- címet
- fajtát
- évjáratot
- ha a pálinka nem fehér, érlelési módját (hordós, ágyazott-friss gyümölcsre, vagy
aszalványra)
Nevezési díj:
- egy minta (1/2 liter) nevezési díja 500 Ft
- második mintától: 300 Ft


Húsvéti Játszóház!
2015. március 25.

Húsvéti Játszóház!

Tojásfestés, tojástartó kosárkák, húsvéti dekorációk készítése április 4-én (szombaton) 9:00 órától a Művelődési Házban.

Kifújt és főtt tojást mindenki hozzon magával!


Lakossági tájékoztató!
2015. március 24.

Tisztelt Adózó!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal B.-A.-Z. megyei Adóigazgatósága 2015.április 15-én 11:00 - 12:30 között a Taktaharkányi Polgármesteri Hivatal tanácstermébe kihelyezett ügyfélszolgálatot tart az alábbi témákban:
- 1453-as vagy az 1453ADÓNYILATKOZAT elnevezésű bevallások kitöltésében történő közreműködés és a bevallások helyszíni átvétele
- személyi jövedelem adó bevallásokkal kapcsolatos tájékoztatás
Figyelem!
Az ügyintézés lebonyolítása érdekében szükséges magával hoznia a személyes okmányait, adókártyáját, valamennyi igazolását, mely/ek/ a munkáltató/k/tól vagy egyéb más kifizetőtől származik, kedvezmény igénybevételére jogosító (egészségpénztár, nyugdíjpénztár stb.) igazolásait. Amennyiben családi kedvezményt, családi járulék kedvezményt kíván érvényesíteni szükséges a gyermekek adatainak pontos ismerete az ügyintézéshez.


MEGHÍVÓ
2015. március 10.



Lakossági tájékoztató!
2015. március 05.

Dr. Kiss Gábor háziorvos értesíti a lakosságot, hogy 2015. március 9. és március 13. között szabadság miatt a rendelés szünetel.


Lakossági tájékoztató!
2015. március 06.

Dr. Nyíri-Szabó István Gábor fogorvos tájékoztatja tisztelt betegeit, hogy 2015.március 11 - március 13-ig a rendelés szünetel. Fogorvosi ügyelet Tiszalúcon érhető el.


Értesítés Eboltásról és Chip-ezésről
2015. március 2.
Értesítjük a lakosságot, hogy 2015. március 11.-én, szerdán veszettség elleni kötelező oltást és chipezést tartunk.
Az oltás helye: 08.00 - 11.00 Polgármesteri Hivatal udvara
14.00 - 17.00 Sportpálya

Pótoltás: március 18., szerda 08.00 - 10. Polgármesteri Hivatal udvara
15.00 - 17.00 Sportpálya

Lehetőség van az oltás díjának előre megfizetésére oltási kiskönyvvel megjelenve 2015. március 9-10-én 8:00 - 12:00 óra között a Polgármesteri Hivatal udvarán.
Az oltás díja 3500 Ft. ebenként, melyet a helyszínen is meg lehet megfizetni. A chipezés díja 3500 ft. Ez a díj a kötelező féreghajtást is magában foglalja. Minden négy hónaposnál idősebb eb oltása és chipezése kötelező!

A háznál történő oltás díja 4000 Ft, chipezés díja 5000 Ft. ebenként.

Az oltatlan és chipezetlen eb tulajdonosa 80 000-220 000 forintig terjedő pénzbüntetésre számíthat.

Dr. Boros László
jogosult állatorvos


Meghívó!
2015. február 23.

Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli ülését – Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 43. §-a, valamintTaktaharkány Nagyközség Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló7/2014. (VII. 3.) önkormányzati rendelet 15-17. §-ai alapján – 2015. február 26-án(csütörtökön) 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermébe összehívom.
Napirendi javaslat:További részletek»


Lakossági tájékoztató!
2015. február 23.

Dr. Kiss Gábor háziorvos értesíti a lakosságot, hogy 2015. február 25-én (szerdán) a rendelés a délelőtti órákban lesz megtartva.


Meghívó Nőnapi Ünnepségre!
2015. február 19.
Sok szeretettel várunk minden kedes hölgyet
2015. március 7-én 17 órai
kezdettel a
taktaharkányi Művelődési Házban tartandó
NŐNAPI ÜNNEPSÉGRE!

Plakát letölthető»

Tájékoztató!
2015. február 19.

A Szerencsi Járási Hivatal tájékoztatja a lakosságot, hogy a hivatal 47/777-561 vonalas telefonszáma ismét elérhető.


Tájékoztató!
2015. február 19.

A BALOGH Sándor Alapítvány és a Mosoly Alapítvány az Oktatás Fejlesztéséért Alapítvány pályázatot hírdet 2015. január 1-től megszerzett akkreditált közép vagy felsőfokú nyelvvizsga vizsgadíjának mefizetésére a Szerencsi járásban* élő diákok számára. Részletek a plakáton»


Meghívó!
2015. február 11.

Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének soron következő ülését – Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 43. §-a, valamint Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2014. (VII. 3.) önkormányzati rendelet 15-17. §-ai alapján – 2015. február 16-án (hétfőn) 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermébe összehívom.
Napirendi javaslat:További részletek»


ADÓ 1 %-nak FELAJÁNLÁSA!
2015. február 6.

Tisztelt Adózók!

Lehetőség van a személyi jövedelemadó 1-1%-át valamely bevett egyháznak, illetve egy civil szervezetnek felajánlani.

Taktaharkányban az alábbi civil szervezetek várják felajánlásukat:

A TAKTAHARKÁNYI REFORMÁTUS TEMPLOMÉRT Közhasznú Alapítvány
Adószám: 19332211-1-05
MTTSZ Taktaharkányi Lövészklub
Adószám: 18403893-1-05
TAKTAHARKÁNY EGÉSZSÉGES ÉLETMÓDJÁÉRT Közérdekű Alapítvány
Adószám: 18420977-1-05
Taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskoláért Alapítvány
Adószám: 18437997-1-05
Taktaharkányi Kulturális Baráti Kör
Adószám: 18434372-1-05
Taktaharkányi Polgárőr Szervezet
Adószám: 18422278-1-05
Taktaharkányi Sportegyesület
Adószám: 18401853-1-05
Taktaharkányi Takta Vadásztársaság
Adószám: 18424397-2-05

MEGHÍVÓ AZ ISKOLA JÓTÉKONYSÁGI BÁLJÁBA /Plakát»
2015. február 04.
A Taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskola nevelőtestülete és szülői munkaközössége 2015. február 21-én 19 órai kezdettel tartja hagyományos Jótékonysági bálját, melyre ezúton tisztelettel és szeretettel hívja a kedves szülőket és érdeklődőket
A rendezvény bevételét iskolánk a tanulóifjúság év végi jutalmazására, kirándulások, rendezvények támogatására fordítja.

A belépőjegy ára: 3.000,-Ft/fő, mely magában foglalja a vacsora költségét.

A bál fővédnöke dr. Mengyi Roland országgyűlési képviselő.

A zenét a MERRY BOY’S együttes szolgáltatja.

Az előző évekhez hasonlóan támogatói jegyek is vásárolhatók, továbbá köszönettel várjuk a tombola felajánlásokat is.

Kérjük, részvételi szándékukat, jegyigénylésüket jelezzék az alábbi telefonszámon: 47/378-022

Jegyek kaphatók az iskola titkárságán.

Taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskola
nevelőtestülete és szülői munkaközössége


MEZŐŐRI ÁLLÁSPÁLYÁZAT
2015. január 29.

Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata mezőőr munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozott idejű 1 év –ig tartó közalkalmazotti jogviszony
Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő
A munkavégzés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 3922 Taktaharkány, Gépállomás 4 .
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Taktaharkány közigazgatási területéhez tartozó termőföldek őrzése.
Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. További részletek»


Meghívó!
2015. január 20.

Tisztelt Taktaharkányiak!
Tisztelettel meghívom Önöket 2015. január 23-án (pénteken) 17.00 órától a Művelődési Házban tartandó LAKOSSÁGI FÓRUMra, melynek témája a Taktaharkányt is érintő Miskolc–Nyíregyháza vasútvonal fejlesztése lesz.
A fejlesztés a tervek szerint tartalmazza az állomás felújítását, buszmegálló kialakítását, aluljáró kialakítását, valamint a mélyvágási vasúti átjáró megszüntetését, valamint számos más újítást is. A lakossági fórumon a tervezett fejlesztésről tájékoztatót tart Kisszékelyi Gyula vezetőtervező.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Dr. Szemán Ákos
polgármester

Hivatalos meghívó letölthető»


Meghívó a Taktaharkány települési agrárgazdasági bizottság ülésére
2015. január 16.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Alapszabályának XII. fejezet 09. pontja alapján tisztelettel meghívom az Taktaharkány települési agrárgazdasági bizottság ülésére.
Az ülés helyszíne: Taktaharkány, Művelődési Ház
Az ülés időpontja: 2015.01.23. (péntek) 13.00 óra
Napirendi pontok


TÁJÉKOZTATÁS A MAGÁNFŐZÉS SZABÁLYAIRÓL!
2015. január 14.

2015. január 1-jétől a magánfőzés adózási szabályozása – saját fogyasztásra történő házi párlatfőzés saját tulajdonú desztillálóberendezésen – több tekintetben is változik.
2015. évtől a magánfőző desztillálóberendezésének bejelentésével kapcsolatban és a magánfőzésnél az adóbevallással és az adó megfizetésével kapcsolatos eljárásban a lakóhely szerinti önkormányzati adóhatóság jár el.
A magánfőzéshez továbbra sem kell engedélyt kérni, de a magánfőzésre szolgáló desztillálóberendezést a tulajdonszerzést követő 15 naptári napon belül, illetve amennyiben a berendezés megszerzése 2015. január 1-jét megelőzően történt, 2015. január 15-ig be kell jelenteni a lakóhely szerinti önkormányzati adóhatósághoz. (2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól.)
A bejelentésben nevet, lakcímét, adóazonosító jelet, a tulajdonszerzés időpontját és a desztillálóberendezés űrtartalmát kell megadni, továbbá a berendezés tárolásának, használatának helyét is, ha az eltér a magánfőző lakcímétől. Egy desztillálóberendezés több személy közös tulajdonát is képezheti, ilyenkor a tulajdonosok választása szerint kell bármelyikük lakóhelye szerinti önkormányzathoz megtenni a bejelentést. Az adott önkormányzat értesíti e bejelentésről a többi érintett hatóságot/adóhatóságot. Határidő: 2015. január 15.
A saját fogyasztás céljából előállított magán-főzött párlat adómentessége 2015. január 1-jétől megszűnik, és amennyiben tárgyévben a magánfőző állít elő párlatot, 1.000,-Ft/év
átalányadó-fizetési kötelezettsége keletkezik.
Fontos változás, hogy az önkormányzatnak fizetendő évi 1.000 forintos átalányadó ellenében 50 liter tiszta szesz, azaz 100 liter 50 térfogat százalékos alkoholtartalmú párlat állítható elő magánfőzésben.
A magánfőzés utáni adóbevallást évente egyszer (első esetben a 2015. évi adóévről 2016. január 15-ig), az átalányadó-fizetési kötelezettséggel együtt, a tárgyévet követő év január 15-ig kell megtenni, illetve teljesíteni a lakóhely szerinti önkormányzati adóhatósághoz.
Amennyiben a magánfőző tárgyévben nem állított elő párlatot a desztillálóberendezésen, nem keletkezik adóbevallási és adófizetési kötelezettsége.
A bejelentési nyomtatvány beszerezhető a Taktaharkányi Polgármesteri Hivatal adóügyi ügyintézőjétől. További információ, tájékoztatás kérhető a Polgármesteri Hivatal adóügyi ügyintézőjétől.
Taktaharkány, 2015. január 5.

Dr. Béni Gyula Jegyző
Letölthető»


Mozinap a Művelődési Házban!
2015. január 06.

2015. január 21-én (szerda) a Szabolcs Cinema jóvoltából helybe jön a mozi!
Vetítések:

10:00 Bogyó és Babóca /óvodásoknak és 1-2. osztályosoknak/ - jegy 650 Ft!

14:00 Madagascar 2. 3D /iskolásoknak és fiataloknak/ - jegy: 900Ft

18:00 Hobbit 3Djegy: 1100 Ft/diák, 1300Ft/felnőtt

Mindenkit sok szeretettel hívunk és várunk, legyünk minél többen!


































www.kormany.hu

www.delzemplen.hu

www.cirada.hu

www.notarmary.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

© 2014-2023 Minden jog fenntartva! Me-NET Kft. Miskolc
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.